Ezeket a rejtett FPS-gyöngyszereket érdemes újra elővenni

A lövöldözős játékok, vagy ahogy a rajongók becézik őket, az FPS-ek, a videójátékok egyik legnépszerűbb és legdinamikusabb műfaja. A Call of Duty és a Halo uralja a piacot, folyamatosan a ranglisták csúcsán találjuk őket, de a Battlefield vagy a Doom sorozatok is óriási sikereket értek el. A műfaj népszerűsége természetesen vonzza a fejlesztőket is, akik szívesen próbálnák megosztani a tortát. Nem mindenki érhet el ilyen sikereket, mint a két óriás, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének igazi rejtett gyöngyszerek a műfajban. Olyan játékok, amelyeket sokan elfelejtettek, de a mai napig lenyűgöző élményt nyújtanak mindenki számára, aki túl akar lépni a legelterjedtebb címeken.

Ezek a játékok nem csak a lövöldözést tökéletesítették, hanem újító ötletekkel, egyedi hangulattal vagy lenyűgöző történetmeséléssel gazdagították a műfajt. A sikerük ellenére sokuk a feledés homályába merült, jogi problémák, gyenge marketing vagy egyszerűen csak a divat változása miatt. Most pedig vessünk egy pillantást hét ilyen felejthetetlen, de sajnos gyakran elfelejtett lövöldözős mesterdarabra, amelyek minden bizonnyal újra leköthetik a figyelmedet egy hétvégére.

A lista nem teljes ranglista, inkább egy nosztalgikus utazás a múlt kiemelkedő, de talán alulértékelt alkotásai között. Mindegyik játék egyedi hangvételt, emlékezetes mechanikákat vagy egyszerűen csak zseniális játékélményt kínál, ami miatt ma is érdemes elővenni őket – vagy végre kipróbálni, ha eddig mellőzted őket.

Az elfeledett klasszikusok első fejezete

A lista csúcsán a Monolith Productions két ikonikus alkotása található. A stúdió ma a Middle-earth: Shadow of Mordor sorozatáról ismert, de a 2000-es évek elején a lövöldözős műfaj egyik leginnovatívabb alkotója volt. Az első ilyen gyöngyszere a The Operative: No One Lives Forever, egy kémparódia, amelyben a játékos Cate Archer, egy különc szuperkémnő szerepébe bújik. A játék tökéletesen ötvözte a kiváló akciót egy szárnyaló, szatirikus humortal, gyakran éreztetve az Austin Powers-filmek videojáték-változatának hangulatát. Sajnos jogi problémák miatt a játék ma már szinte hozzáférhetetlen, modern platformokra nem portolták, de ha valahogy sikerül megszerezni, minden pénzt megér.

A Monolith másik, talán még jelentősebb alkotása a F.E.A.R., amely nem csupán egy kiváló lövöldözős játék, hanem minden idők egyik legjobb horrorjátékának is számít. A játék zsenialitása éppen a félelemmel teli, nyomasztó hangulat és a kifogástalanul precíz első személyű lövöldözés tökéletes egyensúlyában rejlik. A játékos bőséges tűzerővel rendelkezik, de a Monolith mesterien tartja fenn a feszültséget. A csaták során pedig a mai napig példátlanul intelligens mesterséges intelligencia elé kerülünk, amely taktikailag mozog és kooperál, különösen a magasabb nehézségi fokozatokon. A F.E.A.R. egy igazi mesterfogás, amely minden lövöldözős- és horrorrajongó kötelező darabja.

E két Monolith-játék mellett érdemes megemlíteni a TimeSplitters: Future Perfect című szórakoztató alkotást is. A sorozat mindig is a vidám hangvétel és az ötletes játékmenet kombinációjáról volt híres. A Future Perfect időutazásos története lehetővé tette a fejlesztők számára, hogy vad és változatos pályákon kalandozzanak, miközben a többjátékos mód a mai napig a legjobbak között van. Szinte bűn, hogy a sorozatnak soha nem született folytatása, hiszen a humoros, önmagát nem komolyan vevő stílusa ma is hiánypótló.

Innováció és stílus a műfaj peremén

Amikor a hagyományos lövöldözés ötvöződik egyedi koncepciókkal, születnek az igazán emlékezetes, bár néha tökéletlen alkotások. Ilyen volt a Starbreeze Studios által fejlesztett Syndicate, amely az azonos nevű klasszikus stratégiai játék FPS-átirata. A játék legfőbb újítása a DART-6 chip volt, amellyel a főhős, Miles képes volt hackelni a környezetét és ellenfeleit. Ez a mechanika tetőzött az ellenfél elméjének „betörésével”, amivel átmenetileg saját oldalunkra állíthattuk őket, vagy akár egy gondolattal meg is ölhettük. Bár a játék nem nélkülözte a hibákat, a merész ötletek és néhány emlékezetes főnökharc miatt ma is érdekes időtöltés.

Hasonlóan újító volt a Raven Software Singularity című játéka is, amely egyfajta búcsúmű volt a stúdiótól, mielőtt teljesen a Call of Duty fejlesztésbe fogtak. A játék középpontjában az Időmanipulációs Eszköz (TMD) állt, amely lehetővé tette tárgyak időbeli mozgatását, fagyasztását vagy akár egy energiaimpulzus leadását. Ez a rendszer egy szürreális, a jelen és 1955 között ugráló történetben nyert otthonra, egy szovjet birtokon lévő szigeten. A Singularity is bizonyítja, hogy egy jól megírt koncepció és a játékos kezébe adott kreatív eszközök milyen felejthetetlen élménnyé varázsolhatnak egy nem tökéletes játékot is.

Végül, de nem utolsósorban, a stílus és a hangulat diadalmát ünnepelte a Criterion Games Black című játéka. Ez az alkotás szándékosan nem a hosszú kampányra vagy a mély többjátékos módra fókuszált, hanem arra, hogy a látvány és a hangzás abszolút csúcsára jusson. A fegyverek hangja, a robbanások és a környezet rombolása egy igazi akciófilm élményét keltette. A küldetések intenzív tűzharcok sorozatai, ahol a játékos egy igazi akcióhősként érezheti magát. A rövid, kb. hat órás játékidő pedig tökéletes egy intenzív hétvégi leülésre, amely után biztosan emlékezni fogsz a látványra.

Forrás: ComicBook.com ↗̱